Országos értekezlet 2025

A Hazai Kereskedelemben Dolgozók Szakszervezete 2025-ben május 28-30. között tartotta meg éves, országos értekezletét.

A konzultáció helyszínéül a Gyulai Hunguest Hotel szolgált.

A jelenlévő delegáció egyhangúan elfogadta a 2024. évi gazdálkodásról szólószámviteli törvény szerinti beszámolót, és a 2025. évi üzleti tervet is, illetve meghallgatta az elnökség és az ellenőrző bizottság  2024. évi beszámolóját.

Az országos értekezlet lezajlása után, a jelenlévők kis csoportokra osztva, megbeszéléseket tartottak.

A tanácskozások során többek közt pénzügyi tanácsokat, segélyezési és támogatási lehetőségeket, toborzási tippeket és csapatépítési javaslatokat is kaptak a résztvevők. A megbeszélések moderátorai és közreműködői egyaránt jó ötletekkel és javaslatokkal látták el egymást.

A szakmai programok mellett jutott idő a csapatépítésre is.

A csoport egy interaktív tárlatvezetés során látogatta meg az Almásy-Kastélyt, utána pedig városnéző kisvasúton tekintette meg Gyula nevezetességeit.

A harmadik napon a Co-op Star Zrt. Gyulai üzleteit tekintette meg a csoport, majd pedig egy közös ebéddel zárta a programot.

 

Az értekezlet képekben

Márciusi kedvezmények

Idén márciusban rengeteg, 10-40 %-os kedvezményes programlehetőséggel készültünk tagjaink részére.

Az alábbi lehetőségek közül tudnak választani az érdeklődök:

Zsolnay Kulturális Negyed – Pécs

A Zsolnay negyed több látványos kiállítással is várja érdeklődőit:

Zsolnay Aranykora – Gyugyi Gyűjtemény 

Legszebb kiállítás a Zsolnay Negyedben, ahol 7000 kerámiát lehet megtekinteni, a két szinten műemléki épületben.

Zsolnay család és gyártörténeti kiállítás 

A Zsolnay család egykori kétszintes lakóháza, korabeli használati tárgyak és kandallók.

Rózsaszín Zsolnay kiállítás 

Mindennapi élet során használt kerámiák, berendezett fürdőszoba dolgozó-konyha tekinthető meg.

Labor – interaktív varázstér 

Különféle fizikával kapcsolatos játékokat próbálhatnak ki a látogatók, plazma gömb, légágyú, repülőgép szimulátor. Gyermek látogatók kedvence.

VR Univerzum

 Virtuális valóság szemüvegeket lehet kipróbálni, több mint 30 féle játékkal.

Safari Park Richter – Nagykőrös

    A parkot kisvasúttal vagy akár autóval is végig lehet járni, aki a ragadozó safari, vagy épp a  majom safarit választja testközelből veheti szemügyre a nagyragadozókat, illetve majmokat.

A parkban található egy vidámpark is, ami kicsiknek és nagyoknak is egyaránt remek szórakozási lehetőséget biztosít.

Medveotthon Veresegyház

A helyszínen a medvék mellet farkasok, oroszlánok, ormányos és mosómedvék is meglátogathatóak. Hétvégenként látványetetésen is részt vehetnek a látogatók.

Pécsi Állatkert

A pécsi állatkert rengeteg állattal várja látogatóit, az indiai csillagteknőstől kezdve, a cápán át, egészen az alpakkákig megtalálhatja mindenki a kedvenc állatát.

Mini Zoo Komló

Az állatkertben található állatok többsége, a látogatáson kívül, simogatható is.

A rókákkal, nyuszikkal, tengerimalacokkal és a bengáli cicákkal testközelből lehet találkozni.

Az ormányos medvéket, borzokat és alpakkákat pedig rácson keresztül akár megetetni is lehet. 

ÖKOCENTRUM Poroszló

A 2600 négyzetméter alapterületű épületben minden érzékszerv szerepet kap a Tisza-tó lebilincselő élővilágának megismerésében.

Nyíregyházi Állatpark

A Nyíregyházi Állatparkot a legek állatkertjének is nevezik, ahol a 35 hektáros tölgyerdőben élő 5000 állat természeteshez közeli kifutóban látható. Különböző látványelemeket felvonultató kifutót láthatnak az érdeklődők, ilyen a jegesmedvék üvegfalú medencéje, az 500.000 literes cápás üvegalagút, a 3000 m2-es ázsiai dzsungel egy óriás vízeséssel, csakúgy, mint a 3 méter magasságú, hosszan kanyargó bambuszhíd, ahol Afrika élővilága tekinthető meg vagy a Dél-Amerika vadvilágát bemutató függőhidas kalandösvény. Hatalmas érdeklődés övezi a fóka és a papagájshowt, a makierdőt, ahol játékos madagaszkári makik között lehet sétálni, valamint a tevegelést.

A programokra való jelentkezés és az összegek befizetésének határideje: 2025.03.20.

A belépőket minden alapszervezet SzB titkárától lehet igényelni, a megrendelőlap leadásával.

A megrendelt belépőjegyek 2025.12.31-ig felhasználhatóak az érintett helyszíneken.

Gyászjelentés

Kedves Kollégák!

Megrendülten tudatjuk, hogy NAGY BERTALAN a Hazai Kereskedelemben Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja, az Unió Coop Alapszervezet SZB titkára, a mai napon,  54 éves korában elhunyt.

 Tevékeny életet az elmúlt fél évben betegség nehezítette.

 Emlékeinkben a kedvessége, az emberek iránti odafigyelése, és vidám történetei mindörökké megmaradnak.

Emlékét megőrizzük!

Temetéséről később adunk tájékoztatást.

Gyászjelentés

Kedves Kollégák!

Fájó szívvel búcsúzunk a Hermes Áfész SZB titkárától,  Mikula Péter-től, aki 74 éves korában elhunyt.

Életbölcsességeit, vidámságát nem fejeltjük.

Emlékét megőrizzük!

Mecsek Füszért sportnap

A Mecsek Füszért Szakszervezeti Alapszervezete támogatásával idén ismét megrendezésre került a Mecsek Füszét Zrt. dolgozóinak sportnapja.

A szeptember végi rendezvény szikrázó napsütésben és remek hangulatban zajlott.

 A több mint kétszáz dolgozó egyéni sportversenyeken, csapatversenyeken, sütemény sütésben és főzésben mérte össze tudását.

A rendezvény remek hangulatáról, képes összefoglalónk is árulkodik.

A sportnap képekben

Co-op Star-os kirándulás

A Co-op Star Zrt. szakszervezeti tagjai az idei évben is szuper kiránduláson vehettek részt.

A programok, Tata városának nevezetességeit bemutató kisvasúttal kezdődtek, városnézés során minden fontos látványosságot, megnézhettek maguknak a kirándulók.

A nap további része egy kellemes ebéddel folytatódott az Etyeken található Borbarlangban, ahol a fogásokhoz passzoló borokat kóstolhattak a résztvevők.

A napot pedig a Veresegyházán található Medveotthonban zárták, ahol az állatok megtekintése mellett a bányavasútra is jegyet váltott a társaság.

Számolt be Antal Zsuzsanna alelnök a Co-op Star Szakszervezeti Alapszervezetünk SZB titkára.

A jó hangulatról pedig árulkodjanak a fotók

Szabolcs Coop-os kirándulás

A Szabolcs Coop Szakszervezeti Alapszervezet kirándulást szervezett. A jelentkezők létszáma alapján két időpontban tartották meg a csapatépítő programot, hogy minden érdeklődő részt vehessen azon.  Az élményekkel teli kirándulásról készült fotók hűen tükrözik az érintett helyszínek szépségét, és a résztvevők jó hangulatát.

Az örömteli eseményről a beszámolót a Szabolcs Coop Szakszervezeti Alapszerveztének SZB titkára Hankóczi Lajosné Zsuzsanna küldte részünkre.

A kirándulás jó hangulatú képei

Szabolcs Coop-os kirándulás

A Szabolcs Coop Zrt. Nyíregyháza Szakszervezeti Alapszervezet SZB titkára Hankóczi Lajosné Zsuzsa beszámolt a szakszervezeti tagságuk június 23-i kirándulásáról.

A Tiszalöki Vízlépcsőt és a mellette elhelyezkedő arborétumot látogatták meg.

A nap többi részét Tiszadobon az Andrássy-kastélyban töltötték, ahol kirándulás élményét csapatépítő játékokkal színesítették.

 

A kirándulás képekben

Országos értekezlet 2024

Az Országos Értekezlet idei helyszíne Pécs, a Mecsek Füszért Zrt. központi irodaháza volt. Tájékoztatást tartott Nagy Lajosné Vezérigazgató Asszony a cég történetéről és a jelenlegi kereskedelmi életről.

Az Országos Értekezleten 24 fő küldött vett részt, ahol a 2023. évi üzleti évről szóló beszámolót, a gazdálkodásról szóló számviteli törvény szerinti beszámolót, és a 2024. évi üzleti tervet tárgyalták meg, majd fogadták el.

A 2019-ben újjá alakult országos szakszervezet testületi tagjainak az öt éves mandátuma lejárt, ezért választást kellett tartani. Az Országos Értekezlet titkos szavazással megválasztotta a Hazai Kereskedelemben Dolgozók Szakszervezete testületi tagjait 2024. július 01. napjától kezdődően 2029. június 30. napjáig, az alábbiak szerint:

Elnök: Kovácsné Nagy Judit

Alelnökök: Antal Zsuzsanna és Pásztorné Pila Erika

Elnökségi tagok: Boriné Kocsis Brigitta, Brandné Müller Krisztina és Nagy Bertalan,

Ellenőrző bizottság elnöke: Füzesi György,

Ellenőrző bizottság tagjai: Horváthné Csenge Mónika és Kalicz Dóra.

Az Országos Értekezlet elfogadta a Hazai Kereskedelemben Dolgozók Szakszervezet székhelyének 2024. július 01. napjától kezdődően az 5000 Szolnok, Szapáry utca 25-27. szám alatti címet.

Az értekezlet végén kötetlen megbeszélés zajlott, ahol szó esett a kedvezményes jegyvásárlásról, üdülési támogatásról, segélyezésről, az alapszervezetek pénzügyi gyakorlatáról.

A három napos program során lehetősége volt a jelenlévőknek egymás megismerésére, a különböző alapszervezetek vezetői közötti eszmecserére. A csapat összekovácsolása jegyében szervezett programok során meglátogattuk a Zsolnay negyedet, a Pécsi Nemzeti Színházat és csapatépítő játékon vettünk részt.

Az értekezlet képekben

Co-op Staros kirándulás

Antal Zsuzsanna alelnök a Co-op Star Szakszervezeti Alapszervezetünk SZB titkára számolt be arról, milyen élményeket éltek át az idei kirándulásukon.

A Co-op Star dolgozói először Szerencsre, majd Tokajba látogattak el.

A Szerencsi  Bonbon csokoládé gyár meglátogatása során, számos interaktív programban vettek részt.

Majd egy intenzív város nézés következett Tokaj utcáin, az utolsó programként a Bodrogon töltötte a csoport a délutánt, egy hangulatos hajókázás keretein belül.