Karácsonyi köszöntő

„Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, mondhatnám, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges. Mit ér egy csepp víz? De milliomonként egyesült cseppek megdöbbentő erőt fejtenek ki.”

(Kölcsey Ferenc)

Az év vége továbbra is kihívásokat állít mindannyiunk elé a világunkat sújtó járvány miatt. Ebben a nehéz helyzetben is helyt kellett állni kollégáinknak a boltokban, az üzemekben, a raktárakban és az irodákban egyaránt. Nagyobb hangsúlyt kapott az egymás iránti odafigyelés és az összefogás.
A járványhelyzet nem akadályozta a HAZAI KERESKEDELEMBEN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE bővülését. A hat alapszervezetet tömörítő országos szakszervezetünknek már 1820 tagja van, és várható újabb alapszervezetek becsatlakozása, mellyel tagságunk létszáma várhatóan kétezer fő fölé emelkedik.

Tisztelt Kolléga! Kedves Szakszervezeti Tag!

Köszönjük, hogy a Coop dolgozókat tömörítő, országos HAZAI KERESKEDELEMBEN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE tagjai között üdvözölhetünk. Belépéseddel támogattad az országos szakszervezet bővítését, és alapszervezeti szinten segítetted az átállást.
Reméljük, hogy a jövő évben a személyes kapcsolattartásra újra lehetőségünk lesz, és találkozhatunk egymással a közös programok, megbeszélések alkalmával.
Alapszervezeti szinten szeretnénk jövőre is segíteni a tagokat, támogatni a rendezvényeket, üdüléseket, és folytatni a korábbi évek hagyományait.

Kellemes karácsonyi ünnepeket, boldog új évet, és jó egészséget kívánunk további munkátokhoz!

HAZAI KERESKEDELEMBEN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

Elindult szakszervezetünk honlapja

Elindult szakszervezetünk honlapja, így mostantól online is elérhetők vagyunk, akkor is, ha csak információra van szükséged, vagy kérdéseiddel, észrevételeiddel keresnél fel minket. Jelenlegi és leendő tagjaink is megtalálják itt a legfontosabb tudnivalókat, híreket, letölthető dokumentumokat és közvetlen elérhetőségeket. Látogass vissza honlapunkra máskor is, hiszen tartalma rendszeresen frissül, kérdés és kérés esetén pedig keress minket bizalommal.